

Sióagárd Község Önkormányzata 700.000.- Ft támogatást nyert a Vendégváró Tájházak című pályázaton, a program az Oktatási és Kultúrális Minisztérium támogatásával valósul meg. |
![]() |
ÁLLANDÓ KIÁLLITÁSAINK
A színes népviseletéről, hímzéseiről híres, a Sárközhöz sok szállal kötődő Sió menti falu néprajzi gyűjteménye egy XIX. századi parasztporta épületeiben látható. A tisztaszoba, a konyha, a lakószoba, a kamra, a kocsiszín és az istálló berendezésének korát egy 1895-ös évszámú virágozott sarokpad mutatja. A régi bútorfestő stílust a konyha falába beépített tékaajtó képviseli. A telek elején lévő kisházban agárdi hímzéseket, viseletet és egyéb néprajzi tárgyakat állítottak ki. A sióagárdi magyarok népi építészeti emléke az épület. Bútorzata nagyobbrészt az az anyag, amit a házzal együtt megvásároltak. Az összeállításból a falu gyönyörű szőttesei és gazdag viselete emelhető ki. A XX. Század első felében épült. Az épület beosztása semmit nem változott az idők folyamán, csak nyílászárókat cseréltek rajta, illetve a nádas tetőzetét javították meg. 1977-ben vásárolta meg a községi tanács. A restaurálás után 1983 május 1-én nyílt meg, hogy bemutassa a régi paraszti élet emlékeit, hagyományait. Látogatható: előzetes bejelentkezés alapján a megadott elérhetőségeken Elérhetőség: Cím: 7171 Sióagárd, Zrínyi u. 31. Gondnok: Nagy Györgyné Tel: 74/437-314 Vezető: Gergely Judit Tel: 74/437-309 Email: sioagard.telehaz@freemail.hu |
| Az oldalt készítette és frissíti: Takaró János: takaro@takaro.hu |